kapubanner for mobile
Megjelent: 6 hónapja

Neki lehet kezdeni az ESG-jelentéseknek

Európai uniós jogharmonizációs kötelezettségből adódóan fogadott el jogszabályt az Országgyűlés kedden a környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalati társadalmi felelősségvállalásról a gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére. A törvényt 160 igen szavazattal, 32 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

Az Európai Unió bevezeti a gazdaság működésébe az úgynevezett ESG (environmental, social, governance) szempontrendszert azzal a céllal, hogy a vállalatok tevékenysége a fenntarthatóság és a felelősségvállalás, például a légszennyezésre, az energiafogyasztásra vagy a hulladékkezelés terén vizsgálható, összemérhető legyen.

Az elfogadott jogszabály a nemzeti ESG-keretrendszert hozza létre.

Az uniós irányelv értelmében - amely a követelményeket lépcsőzetesen vezeti be - a jövő évtől valamennyi nagyvállalatnak, valamint a tőzsdén jegyzett kis- és közepes vállalkozásnak jelentést kell készítenie a fenntarthatósági kérdésekről.

Ahogy Fónagy János, a tárca államtitkára a törvény ismertetésekor elmondta: a jogszabály célja, hogy mire teljeskörűen alkalmazni kell az uniós előírásokat, addigra a magyar vállalatok is felkészüljenek erre, munkájukat pedig egy tanácsadói hálózat támogassa.

A tevékenység felügyeletét a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága végzi majd. Az intézmény munkája kiterjed a vállalatok ESG-célú átvilágítására, az ESG-tanúsítók akkreditálására és nyilvántartására, valamint a magyar online ESG-menedzsmentplatform és hitelesített támogatásmenedzsment-központ működtetésére.

Itt egy korábbi cikkünk arról, miért repedezik a talaj az ESG-mozgalom alapkövei alatt. 

MTI

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk