Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat
A korábbinál derűlátóbb módon ítélik meg a világgazdaság növekedési kilátásait a globális vállalati szektor szereplői, és különösen jelentősen csökkent azoknak az üzleti vállalkozásoknak az aránya, amelyek a közel-keleti konfliktust tekintik az első számú globális kockázatnak - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics friss globális befektetői felmérésében.
A ház 103 nagyvállalat várakozásait vizsgálta. A felmérésbe bevont cégek együtt hatmillió alkalmazottat foglalkoztatnak, összesített éves forgalmuk hozzávetőleg kétezer milliárd dollár.
A vizsgálat szerint az előző felmérésben kimutatott 60 százalékról 30 százalékra csökkent azoknak az üzleti vállalkozásoknak az aránya, amelyek szerint a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet és Izrael háborúja a világgazdaságot terhelő legnagyobb kockázat.
Jelentősen, 40 százalékhoz közeli szintről 30 százalék alá süllyedt azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek Kína és Tajvan szembenállásában látják a legfőbb kockázatot.
Kisebb mértékben, az eddigi 40 százalékról hozzávetőleg 45 százalékra emelkedett a globális üzleti szektor szereplői körében azoknak az aránya, amelyek szerint Oroszország és a NATO viszonya jelenti a legnagyobb rövid távú kockázatot.
Az Oxford Economics felmérése kimutatta ugyanakkor azt is, hogy a felmérésbe bevont üzleti vállalkozások 44 százaléka ítéli meg az eddigieknél derűlátóbban a következő két év világgazdasági kilátásait, és csak 24 százalékuk lett a korábbinál borúlátóbb.
A geopolitikai fejleményekkel kapcsolatos aggályok általános enyhülésének megfelelően az előző felmérésben kimutatott 49 százalékról 32 százalékra csökkent azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek szerint a világgazdasági növekedés kilátásait lefelé ható kockázatok terhelik, és a válaszadók fele úgy látja, hogy a kockázatok megoszlása egyensúlyban van.
Az Oxford Economics hangsúlyozza: a kockázatokat kiegyensúlyozottnak tartó üzleti vállalkozások aránya most a legmagasabb azóta, hogy 2017-ben az erre vonatkozó kérdés először bekerült a felmérésbe.
A vizsgálatba bevont vállalatok 2024-re szóló globális növekedési prognózisainak középértéke jelenleg 2,3 százalék, vagyis jelentősen kedvezőbb, mint tavaly októberben, amikor a felmérés résztvevői mediánszinten számolva 1,9 százalékos világgazdasági növekedést valószínűsítettek az idei évre.
A várakozások megoszlását mutató grafikonos kimutatás alapján a válaszadók legnagyobb csoportja - hozzávetőleg 50 százalékuk - 2-3 százalék közötti világgazdasági növekedésre számít az idén.
Más nagy londoni elemzőműhelyek is a korábbinál kedvezőbben ítélik meg a világgazdaság növekedési kilátásait. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő friss globális előrejelzésében közölte: 2024 egészében a világgazdaság 2,4 százalékos növekedésével számol. Ez jelentős mértékben, 0,3 százalékponttal javított prognózis.
A Fitch Ratings londoni elemzői szerint a pozitív korrekció elsődleges oka az, hogy a cég meredeken, az eddigi előrejelzésében szereplő 1,2 százalékról 2,1 százalékra emelte az amerikai hazai össztermék idei növekedési ütemére szóló prognózisát, tekintettel az amerikai gazdaság meglepő ellenállóképességet jelző növekedési lendületére.
MTI
Tekintse meg, milyen eredményekre jutott, az EY legfrissebb, 21 országban,1200 CEO részvételével készült nemzetközi felmérése!
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 1 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya? 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Kik lesznek az új ipari forradalom sztárvállalatai? 8 trend, amire a cégvezetőknek figyelniük kell 2 hónapja