Inflálódó nyugdíjak: Azonnali beavatkozásra lenne szükség
A kisnyugdíjasok fogyasztásának döntő részét az élelmiszer, a gyógyszer és a rezsi teszi ki. Ők a statisztikákban jelzett hivatalos adatnál is nagyobbnak érzik az inflációt, mert a vásárlásaik nagy részét kitevő termékek zöme az átlagnál jobban drágult. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) azonnali beavatkozást sürget.
Januárban 5 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, amihez az elszabadult infláció miatt júliustól 3,9 százalékos pótlólagos emelést rendelt el a kormány, és már szinte biztos, hogy a további drágulások miatt novemberben is lesz korrekció. Ennek ellenére a nyugdíjak az idén is csak kullognak az infláció után, ami főleg az alacsony nyugdíjúakat hozza nehéz helyzetbe. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) azonnali beavatkozást sürget - írja a 24.hu.
A kis nyugdíjúak a statisztikákban jelzett hivatalos adatnál is nagyobbnak érzik az elszaladt inflációt, mert a vásárlásaik nagy részét kitevő termékek zöme az átlagnál jobban drágult, miközben nemigen vesznek tartós fogyasztási cikket, amelyek ára összességében stagnál a statisztika szerint.
A NYOSZ szerint gondoskodni kellene a kisnyugdíjak felzárkóztatásáról is. Ehhez pedig beáldozhatónak tartanák a 13. havi nyugdíjat és a GDP legalább 3,5 százalékos növekedéséhez kötött nyugdíjprémiumot. Álláspontjuk szerint – mivel ezek mögött nincs tényleges járulékfizetés – nem számítanak nyugdíjnak, hanem csak juttatások – aminek persze örülnek a nyugdíjasok. De a szolidaritás jegyében, úgy vélik, az ezen juttatásokra költött pénzből inkább fel kellene zárkóztatni a kisnyugdíjasok járadékait.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 7 napja
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 1 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 1 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete