kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Programozó jelentése

A programozó feladata, hogy adott programnyelven megvalósítsa a fejlesztők elképzeléseit. A programozó kódol, de nem merül ki ebben a feladata.

A programozók általában pontos leírás alapján doloznak. Megírják a programkódot, javítják, ha szükséges, illetve karbantartják a programot. Alapvető feltétel, hogy a számítógéppel azonos programnyelvet beszéljenek.

A programozók esetében fontos tulajdonság a figyelem, a precizitás, türelem. Ugyanakkor nem monoton munkáról van szó, hiszen nagyon nem mindegy, hogy hogyan fordítja le egy programozó kódra az ügyfél kérését. Ehhez elengedhetetlen az absztrakció készsége, az algoritmusok átlátása, ezek alkotásának képessége. Így a problémák megoldásának megtalálására a kreatív gondolkodás is ontos tényező.

A programozás elsajátításához nagyon sokat kell gyakorolni, a programnyelveket átlátni, és folyamatosan tanulni az új és új fejlesztéseket.

Programozó állásajánlatok között itt válogathat.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezeket a legvonzóbb pályák az egyetemisták szerint

Mérnöki, programozói és orvosi pályán helyezkednének el legszívesebben a STEM, azaz a tudományos-technológiai képzések hallgatói - derül ki egy... Teljes cikk

Új generációk, új munkavállalói attitűdök az ügyvédi szakmában

Hogyan viselkedik a Z generáció a jogászvilágban? Hogyan lehet egy alapvetően hierarchikus, formalizált szakmában alkalmazkodni a fiatalok... Teljes cikk

Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét

Ki gondolná, hogy az egyéni vállalkozó asztalosnál a munka körülbelül 30-40 százalékát nem is a bútor legyártása és beszerelése jelenti, hanem... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár