Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején
Sebezhetőbbek gazdasági válság alatt azok a vállalatok, ahol a vezetők kevés érzelmi támogatást adnak az alkalmazottaknak – állapították meg a Corvinus kutatói. A Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmány szerint a vezetői stíluson kívül a túlzott profitorientáltság és a munkaerő-kiválasztás lebecsülése is hátrányba hozhatja a cégeket.
A várhatótól elmaradó árbevétel vezetői gyakorlatokhoz köthető okait tárták fel a Közgazdasági Szemle április elején megjelent márciusi számában a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói. Vizsgálatukban a koronavírus-járvány okozta iparági sokk eltérő hatásaira kerestek magyarázatot, 286 tényező alapján. Az egyetem Versenyképesség Kutatóközpontja a járvány előtti években átfogó felmérést készített a magyar középvállalatok menedzsmentmódszereiről – ezt használták a kutatók, hogy megvizsgálják a különböző szemléletek összefüggéseit a válság alatti teljesítménnyel. A tanulmány szerzői Kiss-Dobronyi Bence, a Corvinus Operáció és Döntés Intézetének PhD-hallgatója, Czakó Erzsébet, a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi tanára, valamint Losonci Dávid, a Corvinus egyetemi docense.
A kutatásban azoknak a vállalatoknak a jellemzőit keresték, amelyeknél a világjárvány okozta gazdasági sokk után jelentősebb mértékben csökkent az árbevétel a szektorukban várható értékhez képest. Az árbevételt kiigazították az adott vállalatnak a szektorhoz viszonyított korábbi teljesítményével is. A kutatók ezt az árbevétel-elmaradást a sérülékenység objektív jelének tekintették.
Ha nem kapsz érzelmi támogatás a főnöktől, a cég egésze sínyli meg
Az eredmények alapján sérülékenyebbek azok a vállalatok, ahol a vezetőkre kevésbé jellemző a kapcsolatorientált vezetői stílus, ezért többek között kevésbé tartják saját feladatuknak a munkatársak szakmai és érzelmi támogatását, valamint a szakmai vezetést és ellenőrzést.
A tanulmány szerint érdekes módon azok a vállalkozások is alulteljesítenek, ahol a vezetők egyöntetűen kiemelten fontosnak tartják a minél nagyobb profit elérését.
Azok a cégek is hátrányban vannak, ahol a vezetők a HR-rendszereket kevésbé ismerik el, a munkaerő-kiválasztást kevésbé fontosnak tartják stratégiailag, mint más cégeknél, és ahol az átképzés kevésbé jellemző.
Sebezhetőbbek azok a vállalatok is, amelyeknek a digitális felkészültsége gyengébb, ahogy azok is, amelyek családi cégek (ahol a tulajdonosok részt vettek a vállalat irányításában). Figyelmeztető jel, ha a cég a válság előtt kevésbé támaszkodott külső finanszírozásra, és az is, ha a szervezetnél kevésbé elterjedtek a környezetközpontú irányítási rendszerek.
„A válság alatt a várhatónál gyengébben teljesítő vállalatokról – azaz a magukhoz képest is rosszabbul teljesítő vállalatokról –, illetve a vállalatvezetésről a kutatás alapján olyan kép rajzolódik ki, hogy a munkavállalókat inkább termelési tényezőnek, semmint felhatalmazható és megtartandó emberi erőforrásnak, kollégáknak tartják. Ezzel összefügg, hogy ezek a vállalatok jellemzően a minél magasabb profit elérését más célok felé sorolják. Emellett kiemelkedő szerepét látjuk a digitalizációs képességnek, ennek a fontosságát a válság alatt már sokan megerősítették” – mondta Kiss-Dobronyi Bence, a Corvinus Operáció és Döntés Intézetének PhD-hallgatója, a kutatás első szerzője.
“Az elemzés értékes választ adott a vizsgált magyar mintán a közgazdaságtan egyik nagy kérdésére: mikor és hogyan lesz számokban mérhető teljesítménye a vezetői munkának? A témában tovább folytatjuk kutatásainkat a Corvinus-on, hogy még mélyebben megértsük a versenyképességet befolyásoló tényezőket” – mondta Losonci Dávid, a tanulmány társszerzője, a Corvinus kutatója, a Versenyképesség Kutatóközpont kutatási vezetője.
A coach típusú vezetők nyerik a generációváltás csatáit - olvassa el korábbi cikkünk!
kép: freepik
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Sebezhetőbbek gazdasági válság alatt azok a vállalatok, ahol a vezetők kevés érzelmi támogatást adnak az alkalmazottaknak – állapították meg a... Teljes cikk
2023. novemberről decemberre 300 fő felett csökkent a Magyar Posta alkalmazottainak száma, kevesebben lettek a B + N Referencia takarítócégnél is.... Teljes cikk
Az év eleje az újrakezdés ideje a generációváltásban is. A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és... Teljes cikk
- Együttműködési megállapodást kötött a Pensum Group és a Livita-Dorta 6 napja
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 1 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Megtalálni nehéz, megtartani még nehezebb 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 2 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete