Tényleges életfogytiglanra ítélték a munkatársát megölő férfit
Elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték azt a férfit, aki a vád szerint előre kitervelten, nyereségvágyból megölte munkatársát - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel csütörtökön.
A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható - tették hozzá. Az ítélet szerint a férfi jó viszonyban volt a zárkózott természetű, szellemi fogyatékossággal élő és a saját neméhez vonzódó munkatársával, akivel a munkahelyén kívül is rendszeresen tartotta a kapcsolatot - írták. A vádlott - aki többször volt pénzzavarban - kihasználva a sértett iránta táplált érzelmeit, többször kért és kapott kölcsön munkatársától. Egy munkahelyi rendezvényt követően találkozót beszéltek meg 2021. december 27-ére; a vádlott elhatározta, hogy pénzének és értékeinek megszerzése érdekében megöli a sértettet, és testét a Dunába rejti.
A találkozó éjjelén a két férfi elment egy pénzkiadó automatához, ahol a sértett felvett 144 ezer forintot a bankszámlájáról, majd a vádlott elcsalta őt egy XXII. kerületi gyárépület mögötti kivilágítatlan területre, ahol addig szorította a nyakát egy nadrágszíjjal, amíg eszméletét nem vesztette, ezután pedig a közeli Duna-partra húzta, és belegurította a folyóba. Megszerezte a sértett mobiltelefonját, laptopját és a 144 ezer forintot.
A közleményben kitértek arra is, hogy a vádlott még 2021. augusztus 31-én éjjel az egyik metróaluljáróban egy padon alvó, öntudatlan állapotban lévő személy nadrágjából kivett 60 ezer forintot, személyes iratokat és egy bankkártyát, valamint magához vette a férfi mobiltelefonját, hátizsákját, tabletjét és vezeték nélküli fülhallgatóját. A bankkártyával 14 alkalommal próbált meg BKK-bérleteket és -menetjegyeket vásárolni automatából, és kilenc tranzakció sikeres volt. A vádlott cselekményeivel összesen több mint 350 ezer forint kárt okozott a sértettnek.
Az eljárás során a vádlott ezt a bűncselekményt beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, míg az emberöléssel kapcsolatban csak bizonyos tényeket fogadott el; az emberölés tényét elismerte, de a nyereségvágyat és az előre kiterveltséget vitatta. A bíróság azonban a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy ez a két minősítő körülmény egymással összefügg és fennáll - közölte a törvényszék. Hozzátették: a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként vették figyelembe a többszörös halmazatot, valamint azt, hogy a terhelt korábban már volt büntetve életellenes bűncselekmény miatt. Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a vádlott és védője fellebbeztek. A bíróság döntése értelmében a másodfokú ítélethozatalig letartóztatásban marad a férfi.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Munka nélkül végzett közfoglalkoztatás miatt emeltek vádat egy polgármester ellen 2 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani munkájukat a mentősök - Eljárás indult ellenük 2 hónapja
- Szerszámgépeket loptak munkahelyükről egy vidéki üzem dolgozói 3 hónapja
- Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek 3 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- Félmilliárd forintos adócsalás - bűnszervezetet számolt fel a NAV 3 hónapja
- Le a túlórával! - bírságot kaphat a főnök, ha munkaidőn túl hívja a dolgozót 4 hónapja
- Elítélték a dél-koreai férfit, aki egy targoncával majdnem megölette munkatársát egy magyar gyárban 4 hónapja
- Volt munkaadójuktól szedtek védelmi pénzt a dabasi elkövetők 4 hónapja
- Nem loptak, csak szoftverhiba volt - kártérítést kapnak a jogtalanul elítélt alkalmazottak 5 hónapja