Toxikussá vált a Twitter? Egymás után távoznak a cégek
Az ABC ausztrál közszolgálati műsorszóró bejelentette, hogy majdnem az összes hivatalos fiókját megszünteti a korábban Twitterként ismert X közösségi platformon, arra hivatkozva, hogy az Elon Musk tulajdonába került oldalon "toxikussá" vált a kommunikáció - írta a The Guardian című brit napilap.
David Anderson, az ABC igazgatója elmondta: úgy látják, a médiavállalat a jövőben más közösségi oldalakon hatékonyabban és olcsóbban tudja majd megjeleníteni tartalmait.
Az ABC több ismert újságírója már korábban elhagyta a Twittert, miután ott egyre több támadás érte őket.
Az ausztrál műsorszóró nemrég közölte: átcsoportosítja erőforrásait annak érdekében, hogy más platformokon is meg tudjon jelenni. Anderson elmondása szerint közönségük túlnyomó többsége a YouTube, a Facebook, az Instagram és a TikTok oldalakon működő hivatalos fiókjaikat és csatornáikat követi, ezért a figyelmüket és forrásaikat ezekre a helyekre akarják összpontosítani.
Az ausztrál ABC már a harmadik közszolgálati médium, amely felfüggeszti tevékenységét a Twitteren. Áprilisban az amerikai NPR közrádió és a PBS közszolgálati televízió döntött úgy, hogy nem használja többet a platformot, miután az - a Musk által bevezetett irányváltás keretében - "állami médiumnak" bélyegezte őket. Ez arra való utalás, hogy a szóban forgó médium elfogult a kormány mellett.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi... Teljes cikk
Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk
Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- A dolgozók kétharmada heti 1-2 meetinget időpocsékolásnak tart 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat 3 hónapja
- Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok 4 hónapja
- Íme 2023-ban a világ leggazdagabb embere 5 hónapja
- Óriási veszteségeket okoz a cégeknek az "interjúhalál" 6 hónapja
- Mi vonz a munkahelyre és mi tart ott? Itt egy friss kutatás 7 hónapja
- Elnöki rendeletben írta elő a mesterséges intelligencia szabályainak megteremtését Joe Biden 7 hónapja