A Facebook egyik volt programozója szerint Zuckerberg karddal fenyegette az alkalmazottakat
A cég egykori dolgozója szerint a Facebook alapítója válogatott módon büntette azokat, akik nem teljesítettek megfelelően.
Noah Kagan, aki korábban programozóként dolgozott a Facebooknál, arról számolt be, hogy az alapító Mark Zuckerberg egyszer egy hosszú karddal, egy katanával fenyegette a dolgozókat - írja a HVG a Futurism cikke alapján. Kagan egy videóban mesélt erről, de az esetet a 2014-ben megjelent How I Lost 170 Million Dollars: My Time as #30 at Facebook című könyvében is megemlítette. A programozó szerint amikor a cégnél dolgozott, Zuckerberg válogatott módon büntette a gyengén teljesítő dolgozókat. Ezek közé tartozott, hogy megfenyegette őket, hogy levágja a fejüket a karddal. Kagan szerint a Facebook alapítója máskor kifejezetten kedves volt beosztottjaival, egyszer például az összes alkalmazott parkolójegyét kifizette.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Új vezetője lesz a CNN-nek 9 hónapja
- Gyorsan beilleszkedtek hozzánk a kirgiz munkavállalók: Mécs Márk, Alpine 1 éve
- Újabb 10 ezer dolgozójától válik meg a Facebook 1 éve
- 11 ezer embert rúgnak ki a Facebooktól 2 éve
- Tömeges leépítés jöhet a Facebooknál 2 éve
- Létszámstop jön a Facebook anyacégénél 2 éve
- Metaverzum: másra használnák a fogyasztók, mint a vállalatok 2 éve
- Mi történhetett? Távozik a Facebook-vezér 2 éve
- Létszámstopot hirdetett a Facebook 2 éve
- Sokba kerülhet, ha meggondolatlanul posztolunk munkahelyünkről 2 éve
- Hogyan mutasd meg a szakmai oldalad a közösségi médiában? 2 éve