Így változott a női vezetők aránya Magyarországon
A teljes hazai cégállomány alig ötödében van tisztán női vezetés - derül ki az MVÜK (Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége) Női Vezetői Klubja kutatásából.
A női vezetők aránya alig minden negyedik cégnél (24 százalék) nőtt az elmúlt három évben, tízből hat vállalatnál (61 százalék) nincs változás ezen a téren az MVÜK (Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége) Női Vezetői Klubja kutatása szerint, pedig a válaszadó vezetők több mint fele (55 százalék) egyetért azzal, hogy a nők szerepvállalása a vezetésben konkrét üzleti haszonnal jár. Az online kutatásban az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint 221 szenior vezető vett részt, akik az MVÜK Női Vezetői Klubja tagvállalatainál, illetve az OPTEN adatbázisában szereplő, minimum 100 millió forint éves árbevételű cégeknél töltenek be pozíciót.
A vizsgálat résztvevőinek 69 százaléka nő, 31 százaléka férfi volt, és mintegy felük több mint 15 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik. Az elemzésből kiderült, hogy a teljes hazai cégállomány alig ötödében (17 százalék) van tisztán női vezetés, és 40 százalékában vegyes vezetés, ez az arány az elmúlt években nem változott. Az elemzők megjegyzik: a statisztikák szerint a vegyes vezetésű vállalkozások üzletileg stabilabbak a tisztán férfiak által vezetett cégeknél, és a válaszadó vezetők 55 százaléka egyetértett azzal, hogy a nők szerepvállalása a vezetésben üzleti haszonnal jár.
A közleményben felidézik az Eurostat Magyarországra vonatkozó adatait, amely szerint a nemek között 17,3 százalék az óránkénti eltérés a fizetésekben, másképp számolva a női vezetők két hónapig ingyen dolgoznak. A kutatásban részt vevő nők 73 százaléka, míg a férfiak 58 százaléka szerint a fizetések transzparenciája segítené az "egyenlő munkáért, egyenlő bér" elv teljesülését. Ugyanakkor a válaszadók a női vezetői esélyegyenlőséget nem erőltetett módon, nem kvótákkal kívánják elérni. Azzal az állítással, miszerint a kvóták inkább hátráltatják a női munkaerőpiaci esélyegyenlőség elérését, a válaszadó nők 31 százaléka, a férfiak 52 százaléka értett egyet - derül ki a közleményből.
Az MVÜK keretei között működő MVÜK Női Vezetői Klubjának tagjai a minimum 100 millió forint éves árbevételű cégek női tulajdonosai, első számú vezetői. Tevékenysége fókuszában a tudás- és tapasztalatmegosztás, az inspiráció és a progresszív fejlődés áll.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Friss energia - Tippek a munkahely megújításához 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja