Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból
A cég vezetője szerint májusban valószínűleg újra növelik a dolgozói létszámot.
Az elektronikai alkatrészeket gyártó Cellcomp Kft. Celldömölkön ezer, Tapolcán ötszáz dolgozót foglalkoztatott. Május óta annyira visszaestek a megrendeléseik, hogy a cég celldömölki gyárából 200 embert kellett elküldeni – számolt be róla az ATV Híradó. Ambrus László, a Cellcomp Kft. ügyvezető igazgatója a csatornának azt mondta, hogy a leépítés fokozatos volt. A cég 2001-ben hasonló folyamaton ment keresztül, akkor a dolgozók közel felét küldték el. A helyiek azt mondják, hogy ők szerencsés környéken laknak, mert hamar lehet más munkalehetőséget találni. Az egyik lakos szerint aki a városban nem talál munkát, a nem túl messzi Ausztriában is próbálkozhat.
Celldömölk alpolgármestere szerint nem volt érezhető a nyomás a munkaerőpiacon, mert a cég nem egyszerre csökkentette a létszámát. A cég vezetője arról beszélt, hogy májusban valószínűleg visszatérhetnek a dolgozók a gyárba. A gépeket már elkezdték beállítani a gyártáshoz, így lesz lehetőség a létszámbővítésre.
ATV
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja
- Leépítés: 30 ezer alkalmazottat tett utcára 100 technológiai vállalat 4 hónapja
- Nem emelne a béreken a kis- és középvállalkozások háromnegyede 4 hónapja
- Majdnem ötezren vesztették el az állásukat Magyarországon a hamis ruhák és parfümök miatt 4 hónapja
- 1500 taxis veszítheti el az állását, mert nem tudják a nyelvet 4 hónapja