Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony
A számítógépes játékiparban több cég is leépítéseket hajtott végre az utóbbi hónapokban.
A Sony mintegy 900 alkalmazottját bocsátja el PlayStation részlegétől, a globális létszám úgy 8 százalékát - jelentette kedden a The Verge szakmai hírportál. "Rendkívül nehéz döntést hoztunk, hogy a helyi törvények és a konzultációs folyamatok függvényében világszerte mintegy 8 százalékkal, azaz körülbelül 900 fővel csökkentjük a teljes létszámunkat" - közölte Jim Ryan, a PlayStation vezetője. "Alapos mérlegelés és számos, több hónapon át tartó vezetői megbeszélés után világossá vált, hogy változtatásokra van szükség az üzletág további növekedése és a vállalat fejlesztése érdekében" - írta a PlayStation alkalmazottainak küldött belső körlevelében.
Az elbocsátások számos PlayStation studiót érintenek, köztük az amerikai Insomniac Games és a Naughty Dog, a hollandiai Guerrilla Games és a brit Firesprite stúdiót is. A Sony bezárja a PlayStation VR-játékokat fejlesztő londoni stúdióját az Egyesült Királyságban. Az elbocsátások bejelentésére pár nappal azt követően került sor, hogy a Sony nem érte el a PS5 eladási célját, aminek következtében a Sony részvényeinek árfolyamcsökkenése 10 milliárd dollárral vitte le a cég piaci tőkeértékét. Az egész számítógépes játékiparon elbocsátási hullám söpör végig az utóbbi időkben. A Microsoft a múlt hónapban 1900 Activision Blizzard és Xbox alkalmazottat bocsátott el, ami a teljes Microsoft Gaming részleg mintegy 8 százaléka. A Unity szintén a múlt hónapban elbocsátotta alkalmazottainak 25 százalékát, a Discord pedig alkalmazottainak 17 százalékát.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja
- Leépítés: 30 ezer alkalmazottat tett utcára 100 technológiai vállalat 4 hónapja
- Nem emelne a béreken a kis- és középvállalkozások háromnegyede 4 hónapja
- Majdnem ötezren vesztették el az állásukat Magyarországon a hamis ruhák és parfümök miatt 4 hónapja
- 1500 taxis veszítheti el az állását, mert nem tudják a nyelvet 4 hónapja