kapubanner for mobile
Megjelent: 4 hónapja

Óvatos optimizmus a vezérigazgatóknál, felértékelődik a HR

A vezérigazgatók 54%-a a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik - derül ki a 13. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésből.

CEO PwC felmérés-

A 297 magyarországi cégvezetővel készült személyes interjúból kiderül, hogy a tavalyi rekord pesszimista év után a többség gyorsulásra számít: a világgazdaság húzóerejének erősödésében 54%, a magyar gazdaság növekedési ütemének gyorsulásában 60% hisz. Lassulást globálisan és magyar viszonylatban is 22% jósol, szemben a tavalyi 76% és 85%-kal. A felmérés történetében idén először fordul elő, hogy a magyar vállalatvezetők a gazdasági növekedéssel kapcsolatban optimistábbak, mint a saját bevételeik alakulását illetően. Azok aránya, akik bíznak cégük 2024-es gyarapodásában, a 2012-ben mért 47%-os szintre esett vissza.

A második legnagyobb fenyegetés a munkaerőhiány

A külső, fenyegető tényezők közül továbbra is az infláció hatásától tartanak a legtöbben (51%). Ezt követi a szakképzett munkaerő hiánya (48%), majd közel azonos eredménnyel a makrogazdasági volatilitás (37%), a geopolitikai konfliktusok (36%) és a kiberkockázatok (35%). 2023-hoz képest a makrogazdasági volatilitásnak és a geopolitikai konfliktusoknak való kitettség érzése csökkent legnagyobb mértékben, nem változott azonban a klímaváltozás hatásaitól és a kibertámadások okozta kockázatoktól való aggodalom a vállalatvezetők körében.

Tavalyhoz képest nem változott azok aránya (43%), akik úgy vélik, hogy cégük a jelenlegi pályáján haladva tíz éven belül elveszíti életképességét. Az értékteremtési képességükön az elmúlt öt évben új termékek és szolgáltatások fejlesztésével (54%) , technológiai képességek házon belüli kialakításával (32%), vagy külső forrásból történő bővítésével (44%) és stratégiai partnerségek kialakításával (47%) javítottak a megkérdezettek.

Noha a vállalatok kétharmadánál évről évre történik pénzügyi és humánerőforrás-átcsoportosítás a fő üzleti tevékenységek között, nagyobb transzformációra a többségnél csak akkor került sor, ha az ügyfél preferenciák (55%) vagy a technológia átalakultak (44%), a szabályozási környezet megváltozott (48%) vagy ha a versenytársak léptek (30%).

„A transzformációs kényszer azt is jelenti, hogy az extenzív növekedés lehetőségei jórészt kimerültek: a bevételek növekedésével nem számolnak a vezetők, a létszám növelésének igénye is inkább a szakképzett munkaerő biztosításának szól, mint a számbeli növekedésnek.” - mondta Mezei Szabolcs, a PwC Magyarország cégtársa.

Ebben az ökoszisztémában a szabályozási környezet kétarcú; a vállalatvezetők közel fele (48%) szerint a változást ösztönzi, míg több mint egyharmaduk (35%) szerint akadályozza azt. Az átalakulás további gátjai a szervezeten belüli bürokrácia (20%), a munkatársak technológiai képességeinek hiánya (20%), valamint a korlátozott pénzügyi források (19%).

„Ha a transzformációt célzó intézkedések mellett megnézzük a napi rutinfeladatok ellátásának hatékonyságát, akkor a vállalatvezetők szerint igen jelentős, mintegy 29%-os hatékonysági tartalék rejlik olyan feladatok ellátásában, mint az emailen történő kommunikáció, a beszerzés, a munkaerő-felvétel, vagy a vezetői döntéshozatali és a kommunikációs fórumok. Márpedig ezeknek a tevékenységeknek a minél hatékonyabb ellátása kulcskérdés az átalakulásban.” - emelte ki a Mezei Szabolcs.

A generatív mesterséges intelligencia felforgatja a vállalati működést

A generatív mesterséges intelligencia adaptációja még várat magára: a vállalatok alig ötödének (18%) működésében játszott csak szerepet, és a vezetők 27%-a nyilatkozott úgy, hogy a technológiai stratégiájában már helyet kapott a generatív MI. Kivételt képez ez alól a technológia, média- és szórakoztatóipar, valamint a távközlési iparág, ahol az elvárások és a félelmek szintje is magasabb az átlagosnál.

A generatív mesterséges intelligencia átalakító szerepére a következő egy évben jóval többen számítanak: 52% szerint a MI javítja a termékek vagy szolgáltatások minőségét, illetve az érintettjei bizalmát a cége felé (45%), és növeli a munkaidő hatékonyságát (56%). A következő három évre a cégvezetők hat tizede úgy véli, hogy nem pusztán új készségeket követel majd meg a MI a munkatársaiktól (68%), hanem megváltoztatja majd az értékteremtés módját (60%) csakúgy, mint a verseny természetét az iparágukban (63%). Az elkövetkező öt évre a megkérdezettek négyötöde jósol hatékonyság-növekedést a munkaidőre vonatkozóan (86%), és kétharmaduk vár javulást a profitabilitásban a MI-nak köszönhetően (68%).

A generatív mesterséges intelligencia szerepével kapcsolatos rövidtávú aggodalmak közül a kiberkockázatokat 72% említette, öt éves távlatban már 77% ez az arány. A vezérigazgatók 52%-a véli úgy, hogy az MI a téves információk terjedését gerjeszti már egy éven belül, öt éves távlatban 71% lát ilyen kockázatot. Emellett vállalatuk hírnevét fenyegető kihívásokkal és a jogi kötelezettségek növekedésével számolnak a vezérigazgatók, jövőre 53%-uk, 5 év távlatában pedig 62% várja ezen hatások erősödését.

Egyre fontosabb a vezérigazgatóknak a HR

A magyar felmérésben arról is kérdezték a vállalatvezetőket, hogy szokásos feladataikon túl mivel foglalkoznának szívesen és hol látják még a szerepüket a vállalati struktúrában. A magyar válaszadók négyötöde több figyelmet kíván fordítani szervezete humánerőforrást érintő kérdéseinek megoldására (80%), azon belül elsősorban a szervezeti kultúrára (94%), a munkáltatói márkára (66%) és a munkavállalóik megtartására (64%) fókuszálnának. Emellett csaknem négyötödük (78%) a saját digitális készségeinek fejlesztését tartja fontosnak, (háromnegyedük a kollégáiét is), és 62%-uk közelebb kerülne a technológiai döntések meghozatalához: elsősorban a fejlesztésekkel felmerülő üzleti vagy szervezési kérdésekben (63%), valamint stratégiai partnerségek kialakításában (56%) vállalnának több szerepet.

 

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk