Ekkora összeget kapott végkielégítésként a Mol Fehérvár vezetőedzője
A Mol Fehérvár szerződést bontott Marko Nikolics vezetőedzővel, aki a hírek szerint 100 millió forintos végkielégítést kap a csapattól - írja a Blikk.
A Mol Fehérvár FC szerződést bontott Marko Nikolics vezetőedzővel. Köszönjük a klubért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk! - olvasható az egyesület honlapján megjelent rövid közleményben.
A lap szerint 2017-ben, amikor átvette a csapat irányítását, a szerb sajtó arról írt, hogy évi 800 ezer euróért (266 millió forintért) vállalta el a munkát. Nikolics tavaly bajnoki címig vezette az együttest, így 2020-ig meghosszabbították szerződését. Ilyenkor általában négy-öt hónapot vagy a hátralévő idő felére járó fizetést szokták kifizetni az elküldött trénernek.
Blikk
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Milyen előnyei vannak a picker botoknak? 2 hónapja
- A sportiparban rejlő karrierlehetőségek 2 hónapja
- Kiderült, melyik a legsportosabb vállalat Magyarországon 2 hónapja
- Modern magyar labdarúgó-válogatott legjobb játékosai: top 5 3 hónapja
- Mostbet Magyarországon: okai a bukméker növekvő népszerűségének 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Átlagosan 4,5 millió forintot keres egy NB I-es focista 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja